A beszélő Köntös

„Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.” (Máté evangéliuma 12. fejezet, 13. vers)

Többször kifejtette, hogy nem szeret önmagáról beszélni, ami nem könnyíti meg a dolgomat, mert ez portrérovat.
Nem látom értelmét, hogy magamról fecsegjek. Sosem önmagamból kiindulva szemlélem a világot, hanem fordítva, tágabb kontextusban. Nem kedvelem az alanyiságot.

Mit lát, amikor kívülről önmagára néz?
Egy magyar református embert. Ez a legtöbb, amit el tudok mondani magamról.

Édesapja is lelkész volt, ön pedig egyszer azt írta, hogy gyerekként az egyházból csak a kirekesztettség élménye maradt meg. Miért választotta mégis a lelkészi hivatást?
Kiskoromban cukrász akartam lenni, de arra is emlékszem, hogy már fiatalon aktív egyházkritikus voltam, hiszen a pap gyereke belülről látja az egyházat, úgyhogy nincsenek illúziói. Aztán egyszer csak a teológián találtam magam. Egy dunántúli kis faluban nőttem fel az ötvenes években. Érdekes módon akkoriban még igazán erősek voltak a gyülekezetek. A közhiedelemmel ellentétben az egyház nem a Rákosi-rendszerben kezdett el bomlani, hanem a Kádár-rendszer alatt, amikor végbement egyfajta modernizáció: a sáros faluban betonjárda lett, nem kellett többé a pottyantós budiba járni, megjelentek a technikai vívmányok, többek között a televízió. A kommunizmusban nem nézték jó szemmel az egyházat, a papokat és a gyerekeiket meg pláne! A kirekesztettség érzése pedig ott gyökeredzik, hogy édesapám miatt az osztálytársaim gyakran csúfoltak csuhásnak. Nincs azonban okom panaszra, mert nem voltam üldözött, de a baloldalisággal sosem tudtam azonosulni. Máig emlékszem, amikor édesapám sírva fakadt, mert a Pápai Református Kollégiumot bezárták. Ezeket a meghatározó gyerekkori élményeimet ma is őrzöm.

Mindig nyíltan vállalja konzervativizmusát, sőt azt is, hogy nem tudja elfogadni a neoliberális nézeteket. John Rawls amerikai filozófus a liberalizmusról szóló – Az igazságosság elmélete című – munkájában leírja, hogy az emberi együttélés alapja az igazságosság. Kiáll a klasszikus politikai és polgári jogok, például a vallásszabadság mellett. Szép eszméknek tűnnek, nem?
Jó, hogy szóba hozta ezt, mert John Rawls, a mai filozófiai liberalizmus megteremtőjének gondolatai meghatározóak az életemben. A koncepciója az egyénről röviden arról szól, hogy mindenki eljuthat a tudatosságnak arra a szintjére, amikor mindentől függetleníteni tudja magát, és tisztán objektív alapon eldönti, hogy mi számára a jó élet. Úgy gondolom, a liberalizmus alapvető tévedése, hogy az egyént önmagában nézi, és nem a közösség szerves részeként. A liberálisok folyamatosan küzdenek az olyan magától értetődő igazságok ellen, mint például a nemi identitás. Szerintük az egyén képes arra, hogy mindent levetkőzzön magáról, amibe beleszületett, és akkor létrejön a független és szabad egyén, aki azt csinál az életével, amit akar. Ez tévedés, de még inkább hazugság.

Jól értem, hogy azért elutasító, mert úgy véli, hogy a liberalizmus az egyént nézi, a keresztyénség pedig végső soron közösségi életforma?
A neoliberalizmusban a semmiből jött egyén (akit nem termett senki, és nincsenek közösségi előzményei) a legfelsőbb érték, aki önmaga határozza meg a valóságot. Ezt látjuk például az LMBTQ-ideológiában, ahol mindenki az, aminek gondolja magát. Ha legközelebb én úgy érzem, hogy villanypózna vagyok, akkor tényleg az vagyok? Ez abszurd! Az emberi létnek vannak alapadottságai, amelyek Istentől származnak.

A publicisztikáiban gyakran említi a Nyugat hanyatlását, miközben élt és szolgált az Amerikai Egyesült Államokban.
A michigani Allan Parkban szolgáltam lelkészként, és nagyon szerettem Amerikát. Bámultam a pragmatizmusukat, a gyakorlatias észjárást. Nekik a legfontosabb kérdésük nem a mit, hanem a hogyan. Ebben az amerikaiak zseniálisak. De ne felejtsük el, hogy a kilencvenes években, amikor én ott voltam, más volt Amerika, mint most, hiszen akkor még leült egymással sörözni egy demokrata és egy republikánus. Élt még az Amerika-kultusz és az elnökkultusz. Ugyanakkor közbevetőleg megjegyzem, hogy Európa-kultusz ma sem létezik. Ha megkérdeznek minket, hogy kik vagyunk, mi azt feleljük, hogy magyarok. Egy totálisan eltérő közegben még könnyebben rádöbbenhetünk arra, hogy nem lehetünk mások, mint akinek születtünk.

Talán ön a legtöbbet publikáló lelkipásztor. Mi az, amit folyton üzenni akar a világnak?
Egyetlen dolgot akarok mondani: a keresztyénségnek igaza van, a modernitás világképe pedig hazugságra épül. A keresztyénség az egyetlen tökéletes világmagyarázat. Bármiről írok, ez a mozgatórugóm. Nyíltan vállalok emiatt konfliktusokat is. Nem szeretem, amikor csak érzelmileg közelítenek a keresztyénséghez, és vallásos szósszal leöntött karitatív szervezetként akarnak láttatni minket. A keresztyénség ennél sokkal több: alapvető világképet közöl, amelynek a lényege a legbrutálisabb üzenet, mégpedig az, hogy a világ elveszett, az ember menthetetlen, tehát megváltásra van szüksége. Jézus Krisztus halála és feltámadása nélkül összeomlik az egész rendszer. A problémám az, hogy ezt az igazságot a modernitás elsumákolja. A tudomány – amit mi nagyra becsülünk – azt az illúziót adja nekünk, hogy mindenre tudja a magyarázatot, pedig ez nincs így. A létkérdésekre a keresztyénség tud választ adni. A válaszok pedig az Úristenhez vezetnek. Az emberi lét értelme, hogy közösségbe kerüljön az Örökkévalóval, az örökkévalósággal. A halál mindig elfogadhatatlan lesz számunkra, nem véletlenül állunk tehetetlenül a szeretteink koporsója mellett.

Úgy érti, hogy a modernitás és a tudomány nem tudja megoldani a legfontosabb kérdéseket?
Európában az emberek egy része jóléti burokban él, ahol az a probléma, hogy nincs elég jég a limonádéban. Eközben más földrészeken éhen halnak, a szomszédunkban pedig háború dúl. Ezt tudta produkálni az emberiség eddig?! Abban az illúzióban ringattuk magunkat, hogy új világkorszak kezdődik, amelyben az emberiség békében él. Tényleg lehetne ez a földi paradicsom, de nem az.

Vagyis az emberiség folyamatosan megbukik?
Mindig kiütközik a bűnös emberi természet. Ez megint olyan szó, amit nem szeretnek, de nem tudok mást mondani az ember erkölcsi elégtelenségére. Nézze meg a választási kampányt! Erkölcsi követelményeket vágnak egymás fejéhez felek, de nem önmagukba néznek, hogy ők maguk is bűnösök, hanem egymásra mutogatnak, hogy a másik is mekkora gazember.

Bátorságra vall, hogy kimondja, ami a szívén van.
Nem mondok újat, csak a keresztyén üzenetet egyszerű nyelvezettel. A publicisztikáimban mindig megvédem az egyházamat, a kritikáimat pedig a belső közegnek mondom el. Vállalom a vitákat, és nem félek attól sem, hogy besorolnak valamilyen politikai párt mögé. Bármiből lehet politika. Ki gondolta volna akár húsz évvel ezelőtt, hogy a család politikai kérdés lesz? A lehető legártalmatlanabb témának tűnt. De ha most kimondom azt, hogy az apa férfi, az anya nő, az már politika. Na, most akkor én politizálok? A témákat leginkább a pártok határozzák meg. Ha az egyház megszólal, annak mindig lesz pártpolitikai olvasata, ezért úgy tűnhet, mintha valamelyik párt szólamát mondaná.

Mit tesz, ha bántják a véleménye miatt?
Kaptam már fenyegető sms-t is, például tavaly, de csak mosolyogtam rajta. Aki úszni akar, számoljon azzal, hogy vizes lesz, magyarul, ha valaki a nyilvánosság elé lép a véleményével, mindig lesz, aki belerúg, de rólam ez tényleg lepereg.

Minden konfliktust ilyen könnyen vesz?
Kiemelkedő a konfliktustűrő képességem, a legkiélezettebb stresszhelyzetben is tudok dolgozni. A beszélgetésünk pillanatában a feleségem élet-halál között fekszik a kórházban egy súlyos szívműtét után. Sokan bizonyára nem vállalkoztak volna ebben a helyzetben egy interjúra, de nem szoktam panaszkodni, teszem a dolgom, aztán indulok vissza a kórházba.

Ön mellett az összes pszichológus éhen halna, annyira erősnek tűnik.
Mindig történhet velünk valami rossz. És akkor mi van? Az Úr Jézus Krisztus föltámadt, és ez a lényeg. Dehogy vagyok erős, és nincs is olyan emberi erő, amely megtarthat.

Hogyan tudta ezt a fajta gondolkodást átadni a családjának?
Nem beszélek ezekről a témákról otthon, de azt elmondhatom, hogy a gyerekeinkkel jóban vagyunk. Harmonikus a családi életünk, és – hál’ Istennek – egyetlen gyermekünk sem kóborolt el.

Az előbb említette, hogy több egyházkritikát írt. Mit reformálna meg az egyházban?
Ezek az írásaim még a főjegyzőségem előtt születtek. Úgy vélem, hogy az egyházi felsőbbséget meg kell erősíteni. A gyülekezetek nem képeznek szerves egységet, mindenki önállóan végzi a szolgálatát, ezért az egyház mint gyülekezetek összessége nehezen irányítható. A főjegyzőségem alatt még inkább megbizonyosodtam arról, hogy az egyházkormányzásnak strukturális nehézségekkel kell szembenéznie.

Olyasmire gondol, hogy megszületik egy döntés, amit nem lehet betartatni?
Pontosan erről van szó, és ez a reformáció öröksége, hiszen akkoriban lebontották a katolikus hierarchiát, de nem építettek föl helyette másikat, jobbat. A gyülekezetek relatív önállósága rendkívül megnehezíti a koncepcionális munkát. Amit egy vállalatnál öt perc alatt el lehet dönteni, nálunk akár öt évbe is telik.

Mivel foglalkozna, ha nem lelkipásztor lenne?
Valószínűleg üzletember lennék. Van bennem vállalkozószellem, kockázattűrő képesség. Ha érdekelne a pénz, bizonyára már vagyonos ember lennék, de soha nem merültem bele a pénz világába komolyabban. Amit teszek, mindig dinamizmussal teszem, szeretek írni, dolgozni, alkotni.

Mi az, ami leginkább boldoggá teszi?
Nem foglalkoztat a boldogság.

Akkor talán a szabadság?
A belső szabadság, hogy a helyemen vagyok, jó helyre tett az Úr. De én nem tudok például kimenni a tengerpartra és heverészni a homokban. A családi nyaralásra is viszem a laptopomat és írok.

Főjegyző volt, gyűjteményigazgató, kiállításokat hozott létre, felújították a pápai ótemplomot, létrehozták a Pannonia Reformata Múzeumot és kávézót, filmet forgattak az összes dunántúli református templomról, kitalálta és tíz évig vezette a Reposzt lelkészblogot, számos könyvet, folyóiratot szerkesztett, magas állami kitüntetéseket kapott. Mire a legbüszkébb?
Az utókor majd eldönti, hogy megőriz-e valamit az emlékezetében. Az egyik, ami remélem, megmarad, a Dunántúli Református Gyűjtemények, amely felveszi a versenyt bármelyik világi intézménnyel. Harminc év munkám van benne. A másik pedig a publicisztikai tevékenységem, amely elég egyedinek számít az egyházban. A világi lapok rendszeresen szemlézik a cikkeimet. Tulajdonképpen létrehoztam a Köntös brandet.

Ha kötekedni szeretnék, azt mondanám, hogy ez a kijelentés elég neoliberálisnak látszik...
Szerintem nem az, és nem is lógok ki a sorból az egyházamban. Hitvallási kérdésekben kőkemény ortodox vagyok. Dogmatikus. Jól megértem magam a hitvallásos fiatalokkal, akik nem a pszichológia felől közelítik meg a teológiát, hanem elvi kérdések alapján.

Mi a gondja a pszichológiával?
A pszichológiával nincs baj, ha arányosan kezelik. Mondok egy példát: a pszichológia a gyász elhordozásával foglalkozik, míg számomra az igazi kérdés a halál. Az Ige, amelyet a mai beszélgetésre hoztam, Máté evangéliumából való: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.”

Ez elég igazságtalannak tűnik, nem?
Ezt az Igét úgy értelmezem, hogy mindenkinek van. Csak attól vétetik el, aki úgy gondolja, hogy neki nincs semmije. Hogyha azt gondoljuk, hogy nincs keresztyénség és nem támadt föl az Úr Jézus Krisztus, akkor elvétetik tőlünk. Le kell tenni a voksunkat mellette.