„Isten látja, hogy nem lehetek néma eb, trombita, kiáltó szó vagyok, nem magamtól, de Istenéből szólok”. 450 éve halt meg Méliusz Juhász Péter református lelkész, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, egyháztudós, író, botanikus, a magyarországi reformáció egyik legnagyobb hatású alakja. Vagy ahogy Makkai László szerint sokan nevezték: Magyarország Kálvinja.
Magyar köznemesi családból származott, és 490 éve született egy Horhi nevű településen. Ez az elnevezés valószínűleg egy mára már elpusztult Tolna megyei falut takar Felsőnyék mellett, és a Méliusz által nevében időnként használt „Somogyi” megjelölés a vidékre utal, nem megyére. Születésének idejét sem lehet biztosan tudni, ezért több évszámot is olvashatunk a különböző szerzőknél.
Családi neve eredetileg Ihász vagy Juhász volt, melyet Wittenbergbe menetele előtt humanista szokás szerint Mélius-ra görögösített. (Mélosz – görög szó, jelentése juh; latinos végződéssel juhász.) A wittenbergi egyetem anyakönyvébe Petrus Melius Ungarnus néven jegyezték be.
Méliusz feltehetően a közeli tolnai iskolában tanult, mely a dunántúli török hódoltság magyarságának egyik szellemi fellegvára volt. Itt tanított Szegedi Kis István, aki előbb tanára, majd barátja volt Méliusznak. Később Sárváron járt iskolába.
Ezután a wittenbergi egyetemre járt. Az 1540-es évektől ez az egyetem a magyar hallgatók egyik központja lett, s az is maradt csaknem a század végéig. A leendő magyar reformátor az egyetem magyar társulatának 1556-ban lett a tagja. Rövid időn belül, 1557 tavaszán már ő a magyar bursa (kollégium, egyetemi ház) vezetője. Legjelentősebb professzora Melanchton volt.
1558-ban tért haza, és elvállalta Debrecenben a lelkészi hivatalt, amelyet Szegedi Kis István ajánlásával szerzett meg. „Méliusz avégre hívatott vissza Wittenbergből, hogy a Szentháromság-tagadók ellen küzdő hazának segítsége legyen” – írta 1585-ben Laskói Csókás Péter.
Ekkortól kezdődött debreceni korszaka, ami alatt Debrecent a magyar reformáció egyházkormányzati és szellemi irányító központjává emelte. Méliusz a kálvinizmust magyar vallássá kívánta tenni és Kálvint tartotta követendő mintaképnek.
Debrecen az ő korában puritán elveket alkalmazott: a képek és egyéb díszítések mellett az orgonát és a latin nyelvű éneklést sem tartotta a templomba valónak. Az 1567-es debreceni zsinaton ezt olvashatjuk: „Az Antikrisztus táncoltató miséjéhez alkalmazott hangszereket pedig, a képekkel együtt kihányjuk, mivel azoknak semmi hasznok nincsen az egyházban, sőt jelei és alkalmai a bálványozásnak”.
Az első magyar református zsinatot Marosvásárhelyen tartották 1559-ben, Méliusz vezetésével. Az itt elfogadott hitvallás jelzi a lutheránus úttól való elválást és a kálvini irányzat győzelmét. Két éven belül a debreceni egyházvidék választotta püspökévé a Debrecenben tartott zsinaton, melyen a lelkészek aláírták az egyházvidéknek készült hitvallást (Confessio Debreciensis). 1562-ben aztán a Nagyvárad környéki lelkészek is elfogadták a Debreceni Hitvallást, és Méliuszt püspöknek. További területek csatlakozásával az 1567 februári debreceni zsinatig kialakult a Tiszántúli Református Egyházkerület.
Az 1567-es zsinat elfogadta a II. Helvét Hitvallást, amely a magyarországi református egyház hitvallási alapja lett. A gyűlésen elfogadott törvénykönyv pedig évszázadokra meghatározta a magyar református egyház életét.
Méliusz a református egyház megtartásáért egyszerre küzdött a katolikus és lutheránus tanokkal, valamint az antitrinitárius irányzattal. Ehhez nyomdára volt szüksége. Debrecenben Huszár Gál vetette meg a könyvnyomtatás alapjait 1561-ben. A nyomda első terméke Méliusz egyik műve, Pál apostol levelének magyarázata volt.
Méliusz a könyvkiadás mellett nagy gondot fordított az iskolákra is. Buzdította a főurakat, városokat iskolák felállítására. „Azért hát urak, királyok, papok, rontsátok el a sok bálványt, clastromokat, csináljatok oskolákat azokból.”
Neki is köszönhetik egyébként a korabeli nők, hogy nem vitatták el tőlük a lelküket, ugyanis Méliusz bibliai alapokon cáfolta Köröspeterdi Arany Tamás unitárius lelkész akkoriban viszonylag népszerűnek tekinthető állítását, miszerint az asszonyoknak tulajdonképpen nincs lelkük.
Komoly irodalmi tevékenységet is végzett: számos hitvitázó munkát, prédikációs kötetet adott ki, több hittételt fejtegető-magyarázó éneket írt, részleteket fordított a Bibliából. Az első magyar nyelvű botanikai, gazdasági és orvostudományi munka szerzője. A református egyház megszilárdítását szolgálta vitairataival, prédikációival, imakönyvével, kátéjával, agendájával.
A keresztyének vigasztalása és könyörgések – A hitről és a keresztyénségről az első magyar református imakönyv, melynek Méliusz a szerzője, és ő a szerkesztője vagy Szegedi Gergellyel a társszerkesztője az első magyar református énekeskönyvnek is.
A nagy hatású magyar reformátor 490 éve, alig negyvenévesen hagyta el a földi világot. Hamvait Debrecenben, egy ma már eltűnt ősi sírkertben temették el, sírja fölé egy óriás kőkoporsót helyeztek. A város, tekintettel a reformátor érdemeire, özvegyét, Kis Erzsébetet, míg férje nevét viseli, a lányait, Annát és Dorottyát, míg férjhez nem mennek, mindenféle adó alól fölmentette. Házát a város vette meg lelkészlaknak.
Rövid élete ellenére rengeteg könyvet írt, hitvitát folytatott és részt vett a magyar református egyház alapjainak lerakásában.
Egy magyar reformátor élete egy presbiter tollából – könyvajánló
Szegedi Kis István életének nemcsak küldetése volt, hanem üzenete is. Október elején jelent meg Mucsi András tanár, békési presbiter Az úr követe egy széteső országban – Szegedi Kis István kalandos élete és kora című könyve.