Legyünk Isten országának jelei a világban!

„Jézus egy olyan szeretetközösségre hív, amiben megtapasztalhatjuk azokat a mennyei ajándékokat, amelyek semmilyen más módon nem lehetnek a mieink, csak az Ő Lelke által." A Generális Konvent elnökségének pünkösdi körlevele a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz. (Jn 14,15–17)

Szeretett Testvéreink a Krisztus Jézusban!

Pünkösd ünnepén hálaadással állhatunk meg Teremtő Istenünk előtt, mert Jézus Krisztus hű volt ígéretéhez, és elküldte az Ő Szentlelkét, aki azóta is jelen van a világban, az egyházában, és azok szívében, akik életüket követésének szentelték.

Olyan világban élünk, ahol a mindennapi gondjaink, terheink és feladataink elfordítják a tekintetünket az evangélium igazságairól. Olyan időket élünk, amikor a félelem, az elégedetlenség és az önsajnálat vált az ember természetes magatartásává. Annyi minden kap helyet az emberi szívekben, hogy Krisztus ígéretei immár kiszorultak onnan, templomba zárt ígéretekké lettek. Vajon ez az állapot nem azt jelzi-e, hogy ma is Pártfogóra van szükségünk? Milyen nagy az a szeretet, amelyet Krisztus tanúsított, és tanúsít ma is az övéi iránt, amikor látja a gyengeségeinket, erőtlenségeinket, hiányosságainkat, félelmeinket, és úgy dönt, hogy elküldi az Ő Lelkét, hogy legyen az embernek Pártfogója, aki előmozdítja, segíti, tanácsolja az életünket. Aki nem a bűneinkben áll mellénk, hanem kivezet azokból. Nem az istentelen életet teszi kényelmessé, hanem istenfélelemre tanít. Nem tehermentesíti az életet, hanem megtanít terheket hordozni. Olyan dolgok ezek, amelyekre egyedül képtelenek vagyunk, de a Lélek képessé tesz rá bennünket.

Keresztyén Testvéreink! Jézus Krisztus szeretetének különlegessége abban van, hogy Ő azt adja, amire szükségünk van. Milyen jó lenne felismerni, hogy mindnyájunknak szüksége van a Pártfogó Lélekre, aki nélkül képtelenek vagyunk minden olyan cselekedetre, magatartásra, ami azt bizonyítaná, hogy keresztyének vagyunk. A Pártfogó Lélek ajándék, s ennek az ajándéknak akkor lehetünk részesei, ha szeretjük Krisztust és megtartjuk a parancsolatait. Jézus egy olyan szeretetközösségre hív, amiben megtapasztalhatjuk azokat a mennyei ajándékokat, amelyek semmilyen más módon nem lehetnek a mieink, csak az Ő Lelke által.

kép

Kérjük mindnyájan egy szívvel az Urat, hogy az Ő Lelke töltse be az Ő népét, egyházát, benne a Magyar Református Egyházat, és minden olyan közösséget a Kárpát-medencében és az egész világon, akik egyek Jézus Krisztusban. Pünkösd ünnepén imádkozzunk együtt azért, hogy gyülekezeteink Isten országa jeleiként legyenek a világban, hiteles Krisztus-követéssel betöltve küldetésünket. Imádkozzunk szolgálatainkért azok között, akik a társadalom perifériájára szorultak, a szenvedőkért, a betegekért, a jövevényekért és azokért, akiket a hitükért üldöznek. Imádkozzunk e világ és benne a Kárpát-medence békességéért és azokért, akik őrállói felelősséget hordoznak az egyházban és a világban.

Erősödjünk meg együtt a hitünkben, hogy a Pártfogó velünk van a világ végezetéig!

2019 pünkösdjén

Testvéri szeretettel:

Dr. Szabó István püspök
Veres Sándor főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József s.k.
püspök Dr. Huszár Pál s.k. főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület

Kató Béla püspök
Dr. Dézsi Zoltán főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Szenn Péter püspök 
Kel József főgondnok
Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

Zán Fábián Sándor püspök
Nagy Béla főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Csűry István püspök 
Bara Lajos István főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Halász Béla püspök
Székely Károly főgondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Fazekas László püspök 
Fekete Vince főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Csomós József püspök
Ábrám Tibor főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Fekete Károly püspök
Adorján Gusztáv főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület