A lelkipásztorképzés revíziója

Közel száz évvel ez előtt, 1921-ben, Budapesten ülésezett először a teológiai tanárok országos konferenciája a teológiai akadémiák tantervreformja kapcsán.

A négy teológia professzorait összehívó konferencia memorandumban gyűjtötte össze mindazon követelményeket, melyek nélkül a lelkipásztorok újabb nemzedékének képzését, nevelését és képesítését elképzelhetetlennek tartották:

• állítsuk vissza a református középiskolákat az egyház szolgálatába, azzal, hogy a középiskolai toborzást és teológiára való előkészítést megújítjuk, továbbfejlesztjük:

• alaposabban vizsgáljuk és kísérjük figyelemmel a teológiára jelentkezők és az első évesek szolgálatra hivatottságát és hitbuzgóságát

• domborítsuk ki a teológiai akadémiák lelkésznevelő jellegét, állítson minden akadémia internátust az alábbi szempontokkal:
  • a spirituális vezető feladatainak leszűkítése a nevelésre és vezetésre
  • lelki gyakorlatok, bibliakörök bevezetése: „mind a személyes hitélet mind a lelkipásztori elhivatás problémái bibliakörökben tanulmányozhassanak.”
  • az internátus közösségének átalakítása: „az ifjúság és a tanári kar mint egy család vagy egy kis eleven gyülekezet meleg közösségben forrjanak össze, mely céltudatosan tör a cél felé, hogy tagjai elmenvén tanítványokká tegyék a hitetleneket.”
  • neveljünk munkára, s adjunk lehetőséget a szakosodásra: „kivánatos, hogy mindenik papnövendék válasszon magának hajlama szerint egy szakot, melyben az illető tanár vezetése mellett behatóbb kiképzést nyerjen […] s hogy a növendékek egyéni hivatottságuknak megfelelő sajátos kiképzést nyerjenek ugy a magasabb tudományos képzésre törekvők, mint az erőteljesebb gyakorlatiasságra hajlók.”